Bene Zoltán
esszé- és recenziókötete az irodalom, az emlékezet és a közösség kérdéseit
járja körül a klasszikusoktól a kortársakig, miközben az irodalom tétjéről is beszél:
arról, miként válik a könyv emlékezetté, küzdelemmé, közösségi tapasztalattá és
személyes sorssá. Szenvedélyes, nagy műveltséget mozgató és elkötelezett írásainak
a témáját ugyan a könyvek adják, ám a szerző mindenekelőtt azt kutatja, mi tarthat
meg bennünket ebben a széteső világban.
Az
esztétikum súlya
gondolkodásra hívó, igényes olvasmány mindazoknak, akik hisznek az irodalom
megtartó erejében; nem pusztán írások gyűjteménye, de hívás arra, hogy komolyan
vegyük, amit olvasunk – és amit az olvasás bennünk megőriz.
*
Előszó helyett:
A MAGUNK IRODALMA
Jó volna hinni abban, hogy minden olvasónak megvan a maga irodalma,
mondta egy barátom. Örültem volna, ha ezen a ponton abbahagyja. Nem tette. A
kánon és a trend erősebb a legtöbb ember belső értékítéleténél, folytatta. És
ezzel sem elégedett meg, nem kímélt: még a legerősebb, legsajátabb véleményt
formálók sem függetleníthetik magukat ettől a kettőtől, állítsanak bármit
bárkik. Megkönnyebbültem, hogy vége.
Pazarló korunkban persze kánon és trend
is sokféle akad. A következő jelzőket például gyakorta láthatjuk az irodalom
szó előtt: népi és urbánus, nemzeti és kozmopolita, magas- és tömeg-, szép és
szórakoztató stb. De föl tudjuk tölteni tartalommal a jelzős szerkezeteket?
Naná. És elfogadni a definíciókat? Hm.
Még annyit sem könnyű megmondani, mit
értünk az irodalom kifejezés alatt. Nyilván nem azt, amit a szó
alkotója, Szemere Pál értett, azaz nem minden kinyomtatott szöveget…
Pazarló korunkban a meghatározásokkal
bőkezűen bánunk. Most én szűkmarkú leszek. Nem határozok meg. Inkább
személyeskedem.
Azt talán el tudom mondani, apámnak mi
volt az irodalom, vagy mi volt apám irodalma.
Azt hiszem, mindenekelőtt menedék. A
gyereknek, akit 1957-ben el kellett rejteni egy rokonnál, hogy az apja (a
nagyapám) '56-os ügyei miatt ne vegyék állami gondozásba, a fiatalembernek,
akinek az O(rszágos) K(özépiskolai) T(anulmányi) V(erseny) irodalmi
megmérettetése kínálta az egyetlen lehetőséget az egyetemre, a felnőtt
férfinak, aki egész életében olvasott és egész felnőtt életében arról beszélt,
írt, amit olvasott, s végül a vak öregembernek, aki a hangoskönyvekbe menekült
a sötétség elől.
És apámnak jó menedéke volt az
irodalom. Mert az irodalom menedéknek kiváló.
Életnek már nem annyira. Apámnak
például részben élete is volt, ám ilyen minőségében sokkal kevésbé nagyszerű,
mint mentsvárnak.
Apámnak hála könyvek közt, az
irodalomban nőttem föl. Történetek és a mögöttük fölsejlő történelem, mítoszok
és a belőlük szőtt mitológia bűvöletében. A könyv a legjobb barát, tartja a
régi mondás. Nem tudom. Nehéz barát a könyv. Ha jó, meg kell vele küzdeni. Ha
rossz, nem csak nem érdemes, de nem is lehetséges a küzdelem.
Bár örököltem az irodalmat apámtól, számomra nem
menedék. Sokkal inkább élet. Olyan, amilyen. És küzdelem. Amit már késő lenne
föladni.
*
204 oldal, puhaborító belső füllel
ISBN 978-615-6627-19-3
A kiadás támogatója: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata
A
szerző a mű összeállítása idején a Petőfi Irodalmi Múzeum Térey
János Alkotói Ösztöndíjában részesült.
Borító: Gemini / Bene Zoltán / Geosits Zsolt
Szerkesztő: Berka Attila
Nyomdai előkészítés: Geosits Zsolt
Nyomda: Vareg Hungary Kft
