A kilencvenes években a délvidéki
magyar irodalom középnemzedéke, a katonai behívóparancsok szelektív alkalmazása
elől, szinte teljes egészében Magyarországra menekült. Tari István azok közé a szülőföldjükön
maradt délvidéki alkotók közé tartozik, akik az akkori, nyomorúságosnak
mondható háborús hátországi körülmények között, a téboly sorozatvetőinél is
művészi tevékenységük szolgálatába állították eleven érdeklődésüket, társadalmi
érzékenységüket.
Tari István jegyzeteinek, valóságfeltáró
szépirodalmi megnyilatkozásainak időrendbe állított gyűjteménye – a legújabb
balkáni háborúkat szellemileg megalapozó szövegek feltárásával, a kilencvenes
évek fontos dokumentumainak közreadásával, a Kárpát-medencében kialakuló magyar
kapcsolatok újdonságainak bemutatásával, a bombázás napjainak részletes
naplózásával, a délvidéki közélet és önszerveződés nehézségeinek
érzékeltetésével – az ezredforduló tragikus
sorsú déli magyar valóságának művészi/szociográfiai érzékenységgel megalkotott
kordokumentuma.
